Sziget Fesztivál – Első nap

És jöttek a nagyágyúk...

Amikor hirtelen véget ért a munkaviszonyom az Indexnél, azt hittem, három év után ez lesz az első alkalom, hogy nem tudok részt venni a Sziget Fesztiválon. Kellemes meglepetés volt, amikor a semmiből rám talált egy heti bérlet, és nem is akármilyen. Ez a bérlet lehetőséget biztosított, hogy belépjek a VIP zónákba, ahol beszélgethettem a zenészekkel és előadókkal, kvázi azt tehettem, amit évek óta teljes munkaidős újságíróként, csak idén időkorlátok és szerkesztői nyomás nélkül.

Azt írhattam, amit csak szerettem volna, amikor csak jól esett.

Több mint három év írás és tizenöt év zenélés után elmondhatom, hogy rendelkezek némi tapasztalattal mind a színpadon, mind a színpadon kívül, akár zenei újságíró, akár zenész. A zenekritika egy kihalófélben lévő szakma, ezért hiába nem foglalkozom már vele teljes munkaidőben, fontosnak tartottam, hogy folytassam, még ha csak elsősorban a magam szórakoztatására is. Sokat kell még tanulnom, hiszen három év alatt nem lesz kritikus senki, de talán már elég tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy idővel értékes, átfogó kritikákat tudjak írni.

A tervezőasztal

Úgy döntöttem, hogy saját blogot indítok a zenekarunk honlapján, ahol bármiről írhatok, ami csak érdekel, de nem gondoltam volna, hogy rögtön a Sziget Fesztivállal indíthatom a sort.

Az öcsémmel együtt forgatjuk fel az idei eseményt. Aki nem ismeri, annyit mindenképp érdemes róla tudni, hogy ő egy igencsak odabaszós beatboxer, akitől hamarabb esik le az ember álla, mint ahogy a villám kettészel egy fát. Idei kalandunkat azzal kezdtük, hogy átnéztük a fellépők listáját, és összeszedtük azokat, akik igazán mozgattak bennünket, és akiket mindenkinél jobban látni akartunk.

Az első nap két győztese Little Simz és a Papa Roach lett, így egy elég vegyes, ugyanakkor igencsak izgalmas estére készültünk.

Utazásunk a szokásos módon zajlott: felszálltunk Budapesten a HÉV-re, és az Óbudai-szigetére indultunk. Itt rendezik már évtizedek óta a Sziget Fesztivált, amely több mint harminc éves történelmével régebbi, mint a zenekarom bármelyik tagja... Durva belegondolni.

Mindig van egy első alkalom

Meglepően gyorsan értünk ki a fesztivál helyszínére, pedig biztos voltam benne, hogy mire megkapjuk a jegyeket, halálosan elfáradunk. Végül nem így történt. 15 percnyi kényelmes várakozás után áttörtük Hadrianus karszalagos falát, és rohantunk a mosdókhoz, a sörcsaphoz és a nagyszínpadhoz, ahol már csak percek voltak hátra Little Simz fellépéséig.

Bár az egyik kedvenc hip-hop előadómról van szó, eddig sosem volt lehetőségem élőben látni őt.

Anno még egy kritikát is írtam egyik albumáról, a Sometimes I Might Be Introvert című lemezről, amelyet még mindig 2021 egyik legjobb kiadványának tartok. Nagy várakozásokkal – egész pontosan bizakodással és vágyakozással – csatlakoztam a kissé idegtépő tömeghez, de végül a koncert megért minden taposást, amit el kellett viselnem. A fellépésről bővebben a blog koncertkritika részében írok majd ;)

Csótányból nem lesz szalonna

Miután Little Simztől elköszöntünk egy nagy „hellóval”, ahogy ő mondogatta a színpadon, elindultunk, hogy összeszedjük az öcsém barátait. A hét nagy részét velük fogjuk tölteni, mivel az utolsó napon egy beatbox show lesz, ahol a 2024-es tokiói világbajnokság két döntőse lép fel. Az egyikük az aranyérmes Kowler Rangers, a francia srácok, akik pimasz zenei fogásaikról és humorérzékükről ismertek, míg a másik az ezüstérmes magyar csapat – talán közönségkedvencnek is nevezhetem őket –, a showmanship királyai, a MeOne, amelynek kedves öcsém is tagja.

Bár a csapat összeszedése nem volt egyszerű feladat, végül éppen időben végeztünk, így rohantunk át a Revolut Stage-hez, hogy megnézzük az egyik kedvenc bandám fellépését, amit már tinédzserkorom óta hallgatok. Már korábban is volt alkalmam élőben látni a Papa Roach-ot, és általában jó koncertet adnak, a zenéjük pedig mindig hatalmasat üt.

Ez most sem volt másképp, hamarosan pedig részletesen mesélek majd róla egy odaverős koncertbeszámolóban ;)

A lényeg, hogy a zenekar baromi jó hangulatot teremtett, én pedig torkom szakadtából üvöltöttem a régi kedvenceket. Csak két dal maradt ki a setlistből, amit nagyon vártam, de mint tudjuk, nem lehet kaphatunk meg mindig mindent, amit csak akarunk. A Sziget közönsége meglepően jól fogadta a koncertet, és amikor eljött az idő, hogy megemlékezzenek Chester Benningtonról, elképesztően érzelmes pillanat született, ahogy a Linkin Parktól az In the Endet játszották.

Charlie XXX

A koncert alatt a fiúk kérésére felnéztünk a Revolut Stage VIP szekciójába, bár az állványzat körülbelül annyira volt stabil, mint egy részeg flamingó. A főszínpad VIP szekciója határozottan jobb volt, amikor odarohantunk, hogy megnézzük Charlie XCX koncertjét, ami három szempontból is meglepett minket.

1. Először is, nem értettem, hogy ez a műsor a zenéről vagy a testnedvekről szól-e, pedig láttam már néhány dolgot, mint hard rockból, heavy metalból és a glam korszakból ihletődött zenész.

2. Másodszor, lövésem sem volt, hogy a lány 1992-ben született.

3. Harmadszor, a srácokkal rájöttünk, hogy a két fő angol nyelvű piac – az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok – közötti zenei szakadék mára brutálisan megnőtt. Az elmúlt öt évből csak néhány olyan művészt tudok megnevezni, akiket globális szinten sztárnak tartanak, az Egyesült Államokból származnak, és akik igazán közel állnak a szívemhez, míg a brit piac jó néhány ilyen nevet produkált mostanság.

A koncert után véletlenül összefutottam Rigó Laci haverommal – egy fantasztikus gitáros a srác – és az ő egyik zenész barátjával. Ők azért jobban élvezték Charlie XCX koncertjét, mint én, bár csalódottak voltak, hogy néhány kedvenc slágerük nem hangzott el.

Holnapi is van nap

A Lacival való gyors eszmecsere után, az este vége felé én és a beatbox csapat még egyszer körbejártuk a szigetet, bbelenéztünk Don Diablo fellépésébe, megnéztük azt a színpadot, ahol az utolsó napon fognak majd fellépni, és valami furcsa ösztönzés hatására még az ABBA tribute show-ra is átnéztem.

Ott összefutottam Rakovits Örssel – szintén zenész –, akivel nem rég egy egyetemi zenei rendezvényen ismerkedtünk meg, ahol ő volt a szervező, mi pedig a fellépők. Ez még mindig egy remek emlék, de erről bővebben a blog Jóízű emlékek részében írok majd ;)

Mivel egész héten kint lesz, van rá esély, hogy még összefutunk.

Mivel ez még csak a fesztivál első napja, nem akarok nagy következtetéseket levonni az általános hangulatról, arra majd a hét folyamán lesz még időm, de kíváncsi vagyok, hogy a Sziget még mit tartogat számunkra 2025-ben.